Sok magyar autós álmodik kátyú nélküli utakról. Sajnos ez még sokáig álom marad, de egy új magyar technológia alapján készülő útburkolat, a gumibitumen olyan ellenálló felülettel rendelkezik, ami nem repedezik, és nem keletkeznek benne nyomvályúk sem. És a Mol már meg is kezdte a gumibitumen gyártó üzem építését.
Holló András, a Mol Termékfejlesztés kiemelt vezetője Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: tíz éve kezdték el a gumibitumen fejlesztését, amely a hagyományoshoz képest nem nyomvályúsodik, nem repedezik és nem képződnek benne kátyúk. A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett terméket Magyarországon és a környező országokban szabadalmaztatták, a kísérleti gyártáshoz Zalaegerszegen, a Mol Zalai Finomító területén alakítanak ki mintegy 300 millió forintos beruházással egy üzemet.
Az üzemben mintegy 150 ezer darab személyautó abroncs őrleményét használják fel, vagyis jelentős környezetvédelmi haszna is van a hulladékfeldolgozás jóvoltából. A kísérleti gyártókapacitás éves mennyisége pedig hat méter szélességben nagyjából 130 kilométernyi útszakasz felső kopórétegének burkolására alkalmas.
A technológia azért mégsem számít új találmánynak: az Egyesült Államokban és dél-európai államokban évtizedek óta használják a gumibitument, amelyet csak a felhasználás helyén lehetett eddig előállítani. A magyar szabadalom fontos eleme azonban, hogy kémiailag stabilizált keverékről van szó, amelyet a hagyományos módon szállítani is lehet.
Az új útburkolatot laboratóriumi kísérletekkel, próbagyártással és városi utaknál tesztelték, egy zalaegerszegi utcában már 2004 óta, Veszprémben 2006-tól két utcában is, Gyálon pedig 2008-tól fedi egy utcát a kísérleti burkolat, amelyek kiállták a próbát. A tapasztalatok szerint élettartama kétszerese a hagyományos bitumenburkolatnak, kisebb a karbantartási igénye, de kiváló a vízelvezetési képessége is, nem keletkeznek rajta tócsák.
Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.
BővebbenCsengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!
BővebbenMúlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
BővebbenRengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!
BővebbenJúlius 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.
BővebbenÚjabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!
Bővebben