Megosztás:

Új híd épül Budapesten

2017. július 4.

Új híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig – közölte a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt.

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd. Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma – tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

Budapest új Duna-hídjának – korábbi nevén Galvani-híd – megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, ám a megvalósításra azóta sem került sor. Miközben a belvárosi szakaszon, megközelítőleg, kilométerenként található átkelési lehetőség, a Dunának ezen a déli szakaszán 15 kilométeren keresztül nem található híd. Sőt, Csepel és Budapest 1950 január 1-jei egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület, vagyis Csepel között.

A tervpályázatra magyar szakemberek mellett, a többi között  a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is.

A nyertes pályamű kiválasztásáról neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt. A zsűri elnöke Fürjes Balázs, egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. A tagok között szerepel Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas opera-énekesnő, Eszenyi Enikő, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a híres francia hídtervező, Michel Virlogeux – közölte a KKBK.

Forrás: logisztika.com

Vissza

 

Aktuális híreink

Villanybusz bevetésen

2025. szeptember 8.

Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.

Bővebben

Pernyész Dorottya ezüstérmes a Világjátékokon

2025. szeptember 2.

Csengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!    

Bővebben

(Szín)teret adtunk a hagyományoknak

2025. augusztus 21.

Múlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.

Bővebben

Kamionos találkozó Hajdúszoboszló

2025. augusztus 18.

Rengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!

Bővebben

Örömmel segítettünk

2025. augusztus 1.

Július 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.

Bővebben

Iveco buszok hivatalos átadása

2025. július 30.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!  

Bővebben