Idén három munkatársunk részesült a hivatásos gépkocsivezetőknek adható legrangosabb elismerésben, az IRU-díjban.
Több mint fél évszázados hagyomány, hogy a legkiválóbb magyar hivatásos gépkocsivezetőket az IRU tagszervezeteként – munkaadóik felterjesztése alapján – az MKFE elismerheti. A sok éves teljesítmények alapján idén a K&V Logstic Solutions gépjárművezetői gárdájának három tagja érdemelte ki az IRU diplomát és az aranyjelvényt. Az IRU (International Road Transport Union) 1967 óta minden évben díszoklevéllel tünteti ki — tagegyesületei ajánlására — azokat a gépkocsivezetőket, akik belföldi vagy nemzetközi forgalomban hosszú évek óta kifogástalanul, példamutatóan végzik munkájukat. Az elismerést azok a gépkocsivezetők kaphatják meg, akik nem okoztak balesetet saját hibájukból, és minden rájuk vonatkozó előírást betartottak hazájukban és más
országokban is, s legalább egymillió kilométert tettek meg nemzetközi forgalomban, ezáltal öregbítve a szakma hírnevét. Ezúton gratulálunk Bényi Attilának, Födő Istvánnak és Sztruhár Istvánnak, akik magas színvonalú teljesítményükkel, több éve a K&V csapatát erősítve, kiérdemelték ezt a megtisztelő elismerést.
Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.
BővebbenCsengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!
BővebbenMúlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
BővebbenRengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!
BővebbenJúlius 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.
BővebbenÚjabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!
Bővebben