Idén tizenötödik alkalommal ült össze a jelenleg 20 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely márkánkat a K&V Logistic Solutions-t érdemesnek találta a Business Superbrands 2022 védjegy viselésére. Büszkék vagyunk arra, hogy 2017, 2018, 2019, 2020 után 2022-ben immár ötödik alkalommal nyerhettük el a független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló testület bizalmát.
Idén tizenöt éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.
BővebbenCsengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!
BővebbenMúlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
BővebbenRengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!
BővebbenJúlius 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.
BővebbenÚjabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!
Bővebben